2012. június. 25. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 25. 10:21 Bűnügy

Teletexten ismerkedő melegeket fosztott ki egy banda, keresik az áldozatokat

Bűnszövetségben elkövetett rablás miatt indított eljárást a rendőrség három férfi ellen, akik teletexten keresztül ismerkedő melegeket fosztottak ki. Az egész országban becsaptak embereket, volt, akitől ötmillió forintnyi értéket vittek el. A rendőrök eddig 28 sértettről tudnak, és várják további áldozatok jelentkezését.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága indított eljárást a három csaló ellen. Kétéves nyomozás után derült ki, hogy M. Ferenc az egyik televízió teletextjén keresztül ismerkedett férfiakkal, felvette velük a kapcsolatot és személyes találkozót egyeztetett.

A találkozókra azonban nem ő, hanem társa, Cs. Kálmán érkezett, aki vitt magával egy üveg bort és a sértettek poharába nyugtatót kevert, így ütötte ki órákra áldozatait. Ezután két társával „kipakolták” a lakást, volt olyan helyszín, ahonnan több, mint 5 millió forint értékben vittek el értékeket – olvasható a rendőrség honlapján, ahol a csalók fotóit is közzétették.

A nyomozáskor kiderült, hogy a 3 férfi az egész országban átvert embereket. Egyelőre 28 sértettről tudnak a nyomozók, de további sértettek jelentkezését várják. A harmadik férfit, T. Sándort az újpesti nyomozók fogták el, előzetes letartóztatásban van. Cs. Kálmán és M. Ferenc a korábbi, más bűncselekménnyel kapcsolatos büntetésüket töltik.

A károsultak a 231-3400 telefonszámot hívhatják, illetve névtelenségük megőrzése mellett bejelentést tehetnek az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámokon.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.