2012. június. 14. 15:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 14. 15:03 Bűnügy

Elfogták a debreceni diszkónál megvert roma férfi támadóit

Elfogták és kezdeményezik előzetes letartóztatását a rendőrök annak a két férfinak, akik a gyanú szerint összevertek a debreceni Home diszkó előtt egy fiatalembert május végén. A szórakozóhelyre azért nem engedték be, mert cigány származású.

A férfit május 27-én fordította vissza a diszkó bejáratától egy rendész. A fiatalember megkérdezte, miért, ekkor egy kevésbé forgalmas helyre lökdösve rátámadtak, és a bántalmazás közben többszörös orrcsonttörést és szemsérüléseket szenvedett. A férfit behúzták a kukák közé, és otthagyták.

Az ügy nyomozását múlt hét csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át.

Bartha László őrnagy, az NNI szóvivője azt mondta: szerda este az NNI nyomozói - tekintettel a gyanúsítottak személyi körülményeire - a Terrorelhárítási Központ munkatársaival a fővárosban és Debrecenben fogták el a két férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekménnyel.

Az NNI szóvivőjének közlése szerint közösség tagja elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntettének elkövetése miatt indítottak ellenük eljárást, és kezdeményezik az őrizetben vett férfiak előzetes letartóztatását.

Bartha László nem kívánt reagálni arra a sajtóhírre, amely szerint az elfogott férfiak a debreceni Bajcsy-Zsilinszky utcai szórakozóhely üzemeltetőjének, Vizoviczki  Lászlónak "az emberei voltak". Vizoviczki Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen is van üzleti érdekeltsége, és június elején rendőrök korrumpálásának gyanújával vezető beosztású rendőrtisztekkel együtt előzetes letartóztatásba helyezték Budapesten.

Az őrnagy mindössze annyit mondott: a nyomozás érdekében az ügyről más információ nem adható.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.