Kitiltották a török vendégmunkásokat a kaposvári Park 74 diszkóból
A tulajdonos azt írta, a török vendégek rendszeresen molesztálják a klub vendégeit. Kommentben már „importtermékként” hivatkozott az elkövetőkre.
A tulajdonos azt írta, a török vendégek rendszeresen molesztálják a klub vendégeit. Kommentben már „importtermékként” hivatkozott az elkövetőkre.
Két volt kidobó ellen emelt vádat az ügyészség a 23 évvel ezelőtti bűnesetben.
Letöltendő börtönbüntetést kapott a 65 halálos áldozatot követelő diszkótragédia miatt többek között az a személy is, aki az ellene zajló per ellenére azóta az egyik bukaresti kerület polgármestere lett.
Az ügyben a feljelentést még 2016-ban utasította el az ügyészség, ám Szabó Tímea ellenzéki képviselőjelölt újra elővette a témát a kampányhajrában.
A lengyeleknél most naponta mintegy 23 ezer új fertőzöttet azonosítanak.
Az általános iskolákban pedig távolságtartási szabályokat léptetnek életbe.
Több helyre is ki kellett vonulniuk a rendőröknek az elmúlt napokban, mert az emberek nem tartották be a védelmi intézkedéseket. Egy fővárosi helyszínen 22-en voltak egy kerti partin, Zalaegerszegen 25-en diszkóztak.
A koronavírus egy nagy disztópiafilm rendező, most épp zenés filmet készített.
Giorgio Moroder a jövő zenéjét akarta megalkotni – és sikerült is neki. Nélküle másképp hangozna az elektronikus tánczene.
Arturo Vidalnak 800 ezer eurós büntetést kell fizetnie, mert korábban vodkásüveggel vert fejbe egy férfit.