Bűnügy MTI 2012. március. 26. 18:03

Feljelentést tettek a forgalomból kitiltott Orangeways-busz miatt

Feljelentést tett hétfőn a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a múlt héten, Tamásiban a gumiabroncsok állapota miatt a forgalomból kivont autóbusz ügyében.

Dávid György, a SZAKSZ Tolna megyei elnöke elmondta, a tamási rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. A feljelentés tényét megerősítette Bognár Szilveszter, a tamási rendőrkapitányság vezetője, aki hozzátette, lopás és közúti közlekedés veszélyeztetés gyanújával nyomozást rendeltek el.

Tamási járőrök március 22-én reggel ellenőrizték a Tribune Ventures Hungary Zrt. (korábbi nevén Orangeways Zrt.) által üzemeltetett autóbuszt, amely menetrend szerint Szekszárdra indult volna. A rendőrök azért vonták be a jármű forgalmi engedélyét, mert az első tengelyen lévő egyik gumiabroncs külső élén a futófelület bordamélysége nem érte el az egy millimétert, és láthatóak voltak a drótszálak. A hatóság a közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indított szabálysértési eljárást.

A Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként Tamási térségében helyközi közlekedést bonyolító Tribune Ventures szóvivője az eset kapcsán azt közölte, hogy a volántársaság és a Tribune teljes körű belső vizsgálatot rendelt el, mert a kitiltott jármű mindössze ötezer kilométert futott a rajta lévő gumikkal, ami felveti a sofőr felelősségét.

Bánkuti András

Dávid György szerint a járművön január 6-án cserélték a gumiabroncsot, az azóta megtett ötezer kilométer után képtelenség, hogy egy gumiról a futófelület teljesen lekopjon. "Mindannyiunknak az az érdeke, hogy felelősségre vonják azt, aki a gumiabroncsokat eltulajdonította" - tette hozzá.

A szakszervezeti vezető megjegyezte: nem ez volt az első eset, hogy műszaki okból a rendőrség a Tribune Ventures Hungary Zrt. által üzemeltetett autóbuszt kivont a forgalomból, 2011. decemberben Tamásiban szintén a gumik nem megfelelő állapota miatt vonták be egy autóbusz forgalmi engedélyét.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.