2012. március. 02. 20:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 02. 20:13 Bűnügy

Hét év börtönt kapott első fokon a nemesbikki gázoló

Hét év börtönre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki 2010 novemberében halálra gázolta egy család három tagját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nemesbikken.

A hejőbábai férfi részegen vezette a rossz műszaki állapotú autót, és Nemesbikken, Hejőbába felé tartva a járművel elsodort három embert: egy asszonyt, aki az út szélén a kerékpárját tolta, a nő lányát, valamint annak 13 éves, kerekesszékhez kötött kislányát. Az asszony és lánya a helyszínen meghalt, a gyerek a kórházban vesztette életét.

A tiszaújvárosi bíróság az elsőrendű vádlottat, a sofőrt szerdán hét év börtönre ítélte, emellett hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kilenc évre a közúti járművezetéstől. A másodrendű vádlott - aki az autóban a sofőr mellett ült, átengedte ittas társának a vezetést, és kezdetben magára vállalta a baleset okozását - két év börtönbüntetést kapott, továbbá két évre eltiltották a közügyektől és három évre a közúti járművezetéstől.

A harmadrendű vádlottat, az autó tulajdonosát - aki a rossz állapotú gépkocsiját maga javítgatta - bűnpártolás miatt 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta a bíróság – mondta Szabó József, a Miskolci Törvényszék szóvivője pénteken.

Az ítélet nem jogerős, az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.