Bűnügy MTI 2012. február. 21. 11:20

130 ezres bírságot kapott egy gyorshajtó Audi-sofőr

Egy hónap alatt 9 milliónyi bírságot szabtak ki a rendőrök Csongrád megyében a közúti razziák során.

Egy hónap alatt csaknem 9 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Csongrád megyei rendőrség forgalomellenőrzési alosztálya, a 234 esetből 196 alkalommal külföldi állampolgárral szemben jártak el, elsősorban gyorshajtás miatt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden. Szenti Szabolcs elmondta, hogy fokozott ellenőrzést tartanak az autópályákon és a határ felé vezető utakon. A gyorshajtók kiszűrésén túl - a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével együttműködve - kiemelt figyelmet fordítanak a teherautó-sofőrök vezetési- és pihenőidejének betartatására.

A rendőröknek a külföldiekkel szemben kiszabott bírságok kapcsán egyetlen autót sem kellett visszatartaniuk, mert mindegyikük inkább a helyszínen fizetett. Így az a négy kamionsofőr is, akikre a vezetési és a pihenőidő be nem tartása miatt egyenként 800 ezer forintos bírságot szabtak ki - mondta a szóvivő. Szenti Szabolcs egy másik példát is említett, hétfő délután Szegeden 130 ezer forint közigazgatási bírságot fizetett a helyszínen egy Audi sofőrje, akit a Szőregi úton 114 kilométeres óránkénti sebességgel mértek be a főkapitányság forgalomellenőrzési alosztályának munkatársai.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.