2012. február. 13. 12:56 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 13. 13:07 Bűnügy

Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút a Széll Kálmán téren

Életveszélyesen megszurkált egy fiút egy ismeretlen férfi Budapesten. Az eset a Széll Kálmán téren, az egyik villamosmegállóban történt még vasárnap este - közölte a BRFK.

A BRFK tájékoztatása szerint a fiú az ismerőseivel állt a megállóban, amikor egy idegen férfi odalépett hozzá, és többször megsebesítette egy késsel. A tettes elmenekült, a másik két ott levő fiatal a sérült társukkal foglalkozott, akit kórházba szállítottak.

A rendőrség keresi a tettest; életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak ellene eljárást.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.