2012. február. 03. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 03. 09:57 Bűnügy

Kéz- és lábtörést ígértek a most elfogott miskolci uzsorások

Uzsorázással gyanúsított férfiak kerültek rendőrkézre Miskolcon, a bíróság mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A három férfi - apa és két fia - alkalmanként 50-100 százalékos kamatra adott kölcsönt rászorulóknak, s aki nem tudta megfizetni a tartozását, azt életveszélyesen megfenyegették, verést, kezük, lábuk eltörését helyezték kilátásba. Az uzsorások 2009 óta rendszeresen adtak kölcsönt nehéz helyzetbe kerülteknek, a legkisebb összeg ötezer forint volt, de kétszázezer forintot is "kihelyeztek". 

A szóvivő elmondta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrség jelenleg 47 ügyben folytat eljárást uzsorabűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A 47 ügynek ez idáig 83 gyanúsítottja van.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.