Baleset MTI 2015. augusztus. 27. 09:11

Egy súlyos, egy könnyebb sérültje van a Richter robbanásának

Két ember megsérült, amikor csütörtökön robbanás volt a Richter Gedeon Gyógyszergyárban. Egy külső cég tartályt bontott, ekkor történt a robbanás.

A Richter Gedeon (RG) Nyrt. egyik külső munkatársa súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült meg, amikor egy tartály bontása közben csütörtök reggel 8 után tűz keletkezett a gyógyszergyár budapesti, Gyömrői úti telephelyén - közölte a cég. A sérülteket kórházba vitték.

A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant. A cég közleménye szerint a bontást egy külső cég végezte.

A Richter saját tűzoltósága, majd a hozzájuk csatlakozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai "példás gyorsasággal" eloltották a tüzet.

MTI / Mihádák Zoltán

A helyszínre érkező tűzoltók vízsugárral hűtötték a detonáció helyszínét, illetve százméteres sugarú körben lezárták az érintett területet.

A katasztrófavédelem mobil laboratóriuma méréseket végzett a helyszínen; megállapították, hogy a lezárt területen kívül nem található a lakosságra veszélyes anyag a levegőben.

MTI / Mihádák Zoltán
MTI / Mihádák Zoltán

A baleset vizsgálatát az érintett hatóságok és a társaság illetékesei megkezdték. A baleset a Richter termelési tevékenységét nem érinti, az anyagi kár nem jelentős - írta a cég.

Később, a területzár feloldása után a helyszínen dolgozó 90 munkás visszatérhetett munkahelyére.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.