2012. március. 20. 20:28 HavariaPress Utolsó frissítés: 2012. március. 20. 20:19 Baleset

Teherautó gázolt halálra egy kerékpárost

A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros nő, akit kedd délután gázolt el egy teherautó, a 61-es főúton, Tamásiban.

A menetiránnyal ellentétes oldalon kanyarodott ki a 61-es főútra egy kerékpározó nő, kedd délután, Tamásiban, majd miközben vissza akart térni a sávjába, elgázolta egy érkező teherautó. Az 58 éves helyi asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a helyszínelés idejére félpályás útzár volt érvényben.
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.