Baleset MTI/HavariaPress 2012. március. 02. 08:54

Fotó: női holttestet találtak egy autóban Polgárdiban

Egy nő holttestére bukkantak a tűzoltók péntek reggel Polgárdiban, egy családi ház garázsának oltása közben - tájékoztatott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A Polgárdiban lévő Bocskai utcai tűzben egy kétállásos gépkocsitároló egyik fele, valamint a benne álló személyautó teljesen kiégett. Az oltást a székesfehérvári hivatásos és a polgárdi önkormányzati tűzoltók végezték; a tárolóból több üzemanyaggal teli kannát és két pb-gázpalackot mentettek ki - tette hozzá a szóvivő.

MTI / Koppán Viktor

A HavariaPress értesülései szerint a rendőrségi szemle során megállapították, hogy a 63 éves nő öngyilkosságot követett el. Az autót kívül és belül, valamint magát is lelocsolta benzinnel, majd tüzet gyújtott. Megtalálásakor az asszonyon már nem lehetett segíteni, égési sérüléseibe belehalt. A rendőrök egy búcsúlevelet találtak a helyszínen, s kiderült, hogy a nő már korábban is megkísérelte megölni magát. A haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.