Baleset MTI 2012. február. 07. 10:03

Szén-monoxidtól halt meg egy nő Csongrád megyében

Szén-monoxid-mérgezésbe halt bele egy asszony Csongrád megyében, lányai kórházba kerültek.

Egy asszony életét vesztette, három lánya pedig kórházba került szén-monoxid-mérgezés miatt kedden reggel Bordányban - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint az egyik lány hívta a mentőket, hogy rosszul érzik magukat. A mentők a házba való bejutáshoz segítséget kértek a rendőrségtől, ezért a helyszínre indult a bordányi körzeti megbízott is, aki a szomszéddal együtt betörte az ajtót. Mikor bementek a házba, négy embert találtak - ismertette.

A szén-monoxid-mérgezés következtében egy 49 éves nő a helyszínen meghalt, míg három, 17 és 26 év közötti lánya kórházba került. Az elsődleges adatok alapján a balesetet a kazán helytelen működése okozta.

Az eset körülményeit szakértők bevonásával közigazgatási eljárás keretében a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja - tette hozzá a százados.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.