2012. január. 31. 20:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 31. 20:35 Baleset

Két embert gázoltak el egyszerre a Nyugati térnél

Elgázoltak két embert kedd este a fővárosban, a Váci úton, a Lehel tér és a Nyugati tér között - közölte a rendőrség.

A XIII. kerületben, a Váci út Nyugati tér felé vezető oldalán két gyalogost, egy felnőttet és egy gyereket ütöttek el - mondta Mucsi Nóra, Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A sérülteket kórházba vitték, állapotukról egyelőre nincs hír.

Mucsi Nóra hozzátette: az érintett útszakaszon jelenleg helyszínelnek a rendőrök, de a forgalom zavartalan.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.