2011. november. 29. 05:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 29. 05:19 Baleset

Tűz a XII. kerületben: öt embernek kellett elhagyni a házat

Kigyulladt egy pince hétfőn éjjel a fővárosban, a XII. kerületben, az Orbán téren egy házban, a füstterhelés miatt öt embernek kellett elhagynia az épületet - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek.

Egy kétemeletes épület pincéjében 6-8 négyzetméteren keletkezett a tűz, amelyet már eloltottak, személyi sérülés nem történt - mondta a szóvivő. Hozzátette, hogy a ház kiszellőztetése után a lakók visszatérhetnek otthonaikba.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.