2015. május. 26. 20:27 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 26. 20:27 Instant tudomány

Eltűnt a mozambiki elefántok fele

Felére csökkent az elefántok száma öt év alatt Mozambikban az orvvadászat miatt a World Conservation Society (WCS) nemzetközi vadvédelmi szervezet szerint.

A legutóbbi számlálás alapján az elmúlt öt év alatt drámaian, 48 százalékkal, 20 ezerről 10 ezer 300-ra csökkent az elefántok száma a legnagyobb elefántpopulációkat fenyegető orvvadászat miatt – olvasható a szervezet közleményben.

Az afrikai földrészen becslések szerint évente 30 ezer elefántot ölnek le illegálisan, hogy kielégítsék az elsősorban Kínának és más ázsiai országoknak szánt elefántcsont iránti igényeket. Az Elefántok Határok Nélkül (EWB) nevű civil szervezet szerint a 2006. évi 550 ezer elefánttal szemben ma már mindössze 470 ezer él vadon Afrikában. 

A WCS a mozambiki kormány megbízásából az ország területének 10 százalékán számolta össze az elefántokat repülőgépről, ebből a mintából következtették ki az országos adatokat. 

"Az ország északi részében az elefántállomány 15 ezer 400-ról 6100 egyedre csökkent" a WCS közleménye szerint. A csökkenés súlyosan érintette a tanzániai határ közelében fekvő Niassa rezervátumot is, ahol a mozambiki elefántállomány mintegy 70 százaléka él.

Alastair Nelson, a WCS Niassa nemzeti parkért felelős mozambiki igazgatója szerint a számok azzal magyarázhatók, hogy a tanzániai orvvadászok tömegesen járnak át Mozambikba, Tanzániában ugyanis ipari méretekben irtották az elefántokat, és mostanra már jelentősen lecsökkent az állomány.

Az ország eldugott északi része nehezen kormányozható, és igen nagy a korrupció. Egyes rendőrök és vámosok könnyen megvásárolhatóak, sőt még bérbe is adják a fegyvereiket az orvvadászoknak – mondta Alastair Nelson.

Az ország keleti részéből az mozambiki orvvadászok átjárnak a dél-afrikai Kruger nemzeti parkba is orrszarvúkra vadászni.

Maputo csak késve lépett fel az orvvadászat ellen. Nemzetközi nyomásra 2014 júniusában fogadtak el új törvényt a biológiai sokféleségről, amelynek értelmében bűncselekmény a védett állatok leölése. Ezt megelőzően az orvvadászokat csak engedély nélküli fegyverviselés miatt pénzbírsággal büntették.

Május 14-én rekord mennyiségű, mintegy 1,3 tonna elefántcsontot és rinocérosztülköt foglaltak le Mozambikban, amely több mint 200 legyilkolt állatot jelent. Őrizetbe vettek egy ázsiai származású külföldit, a rendőrségnek azonban nem sikerült felgöngyölítenie az elefántcsontot külföldre csempésző bűnbandát.

Ázsiában az elefántcsont és az orrszarvútülök igen népszerű, az előbbiből ajándéktárgyakat, ékszereket készítenek, az utóbbit pedig a hagyományos gyógyászathoz használják fel. Mozambikban 2013 óta számít a kihalt fajok közé az orrszarvú, az orvvadászat fokozódása pedig kihalással fenyegeti az elefántpopulációt is.

Egy Botswanában tartott szakértői konferencia szerint húsz éven belül kihalhatnak a vadon élő elefántok, ha a jelenlegi ütemben folytatódik az orvvadászat.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.