Instant tudomány hvg.hu 2014. augusztus. 26. 11:01

Így néz ki az űrből a sarki fény

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetére szerelt kamerával videózta le a sarki fényt az Európai Űrhivatal.

A sarki fény a légkörbe behatoló töltött részecskék, elsősorban protonok és elektronok által keltett időleges fényjelenség, amit az idéz elő, hogy a részecskék ütköznek a légkör atomjaival. Hogy az Aurora Borealis milyen az űrből nézve, azt alább nézheti meg fél percben. Ha pedig megcsodálná egy földfelszínről készített timelapse videón is – úgy még szebb –, ide kattintson.

Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.