2014. augusztus. 06. 18:25 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 06. 18:25 Instant tudomány

Pulykanagyságú gyík volt az óriásdinoszauruszok őse

A jura földtörténeti kor legelején, a triász vége felé, az élőlények tömeges pusztulása után élt a Laquintasaura venezuelae nevű őslény. A leletek alapján ezek a csőrös állatok két hátsó lábukon jártak, és farkukkal együtt körülbelül egyméteresek voltak. A foglenyomatok arra utalnak, hogy az ősgyík ugyan növényevő volt, mégsem vetette meg a kisebb ragadozókat és rovarokat sem.

Pulykanagyságú gyík volt az óriásdinoszauruszok őse, 200 millió éve csoportokban élt Dél-Amerikában és leginkább páfrányt evett - derült ki brit kutatók új tanulmányából.

A jura földtörténeti kor legelején, a triász vége felé, az élőlények tömeges pusztulása után élt a Laquintasaura venezuelae nevű őslény a Proceedings B című brit tudományos lapban ismertetett kutatás szerint.

Az új faj legalább négy egyedének maradványira bukkantak az Andok venezuelai részén. A leletek alapján ezek a csőrös állatok két hátsó lábukon jártak, és farkukkal együtt körülbelül egyméteresek voltak. A foglenyomatok arra utalnak, hogy az ősgyík ugyan növényevő volt, mégsem vetette meg a kisebb ragadozókat és rovarokat sem. 

Paul Barrett, a londoni Természettudományi Múzeum kutatója hangsúlyozta: teljesen új fajról van szó, amelynek felfedezése megszüntetheti a különböző dinoszauruszcsoportok kialakulásáról alkotott ismeretek fehér foltjait.

A madármedencéjű dinoszauruszok korai fajához tartozott, amelyeknek neves képviselői közé számít például a Stregosaurus, vagyis a fedeles gyík, illetve a háromszarvú Triceratop.

Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.