Instant tudomány MTI / hvg.hu 2014. június. 03. 18:01

Kiderült: a nyelveket tanulók lesznek okosabbak, és nem fordítva

Lassíthatja az agy öregedését a kétnyelvűség, sőt az idegen nyelv felnőtt kori elsajátítása is – derült ki egy új kutatásból.

Az olvasása, beszédének gördülékenysége és az intelligenciája is javult annak a 262 személynek, akiket 11 éves korukban, majd a hetvenes éveikben vizsgáltak meg – idézi a BBC az Annals of Neurology című szaklapban megjelent tanulmányt. Egy korábbi kutatás eredményei már utaltak arra, hogy a kétnyelvűség évekkel későbbre halaszthatja a mentális képességek hanyatlását, így az új tanulmány nagy kérdése inkább az volt, vajon az új nyelv megtanulása javít-e a gondolkodási-megismerési képességeken, vagy a jobb kognitív adottságú emberek nagyobb eséllyel tanulnak-e meg idegen nyelveket.

A kutatásban részt vevő 262 Edinburgh-i születésű ember intelligencia-tesztjének adatait vizsgálta meg az Edinburgh-i Egyetem agyi öregedéssel és kognitív betegségekkel foglalkozó központjának kutatója, Thomas Bak. A teszteket a résztvevők 11 éves korában végezték. Ugyanezeket a személyeket megvizsgálták hetvenes életéveikben, 2008 és 2010 között. Az angolon kívül mindannyian beszéltek még egy vagy több nyelvet.

A csoportból 195-en még 18 éves koruk előtt tanultak meg egy idegen nyelvet, 65-en ezután. A vizsgálat adatai szerint azok, akik két vagy több nyelvet beszéltek, jelentősen jobb gondolkodási képességekkel rendelkeztek, mint amit az alapteszt szerint várhattak volna. A nyelvtanulás leginkább az általános intelligenciát és az olvasást befolyásolta.

A hatások egyaránt mérhetőek voltak azoknál, akik gyermekkorukban, illetve azoknál, akik később sajátították el a második nyelvet. Bak szerint a figyelemben, az összpontosításban és a beszéd gördülékenységében jelentkezett javulást nem lehet az eredeti intelligenciával magyarázni.

Címkék
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.