Egy Mars-méretű égitest csapódott a kialakulóban lévő Földhöz, és ez az utolsó gigantikus ütközés járult hozzá a fémekből álló mag és a kőzetek alkotta földköpeny létrejöttéhez. Az égitest törmelékéből sűrűsödött össze a Hold a Naprendszer kialakulása után mintegy 95 millió évvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból.
A Hold 4,47 milliárd éve keletkezett egy gigászi ütközésből, amelynek során a Föld jelenlegi struktúrája is kialakult – véli egy nemzetközi kutatócsoport friss asztrofizikai modellje alapján.
Az új tanulmány szerint egy Mars-méretű égitest csapódott a kialakulóban lévő Földhöz, és ez az utolsó gigantikus ütközés járult hozzá a fémekből álló mag és a kőzetek alkotta földköpeny létrejöttéhez. Az égitest törmelékéből sűrűsödött össze a Hold a Naprendszer kialakulása után mintegy 95 millió évvel.
Az új számítás számítógépes szimuláción alapul, amelyet Seth Jacobson és Alessandro Morbidelli, a nizzai obszervatórium asztrofizikusai vezetésével fejlesztett francia, német és amerikai tudósok csoportja. Arra a kérdésre kerestek választ, hogyan hozott létre a por és a kőtörmelék kicsiny bolygókat a Naprendszer korai történetében.
Az új számítási modell szerint ezek a bolygóembriók ütközések következtében nőttek azokká a kőzetbolygókká, amelyeket ma Merkúrként, Vénuszként, Marsként vagy Földként ismerünk – írták a kutatók a Nature tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
Korábbi számítások szerint a Föld a végleges formáját a Naprendszer első 150 millió éve alatt vette fel. Ezt az időtartamot azonban nehéz volt behatárolni, mivel a radiometrikus elemzések, amelyek a kőzetminták radioizotópjainak felezési idejét veszi alapul a kormeghatározáshoz, eltérő eredményeket hoztak.
Az új számítási modell más megközelítést alkalmaz: megállapítja a Föld növekedésének ütemét, ezután kiszámolja, mennyi anyagot kell hozzászámítani az egymást követő ütközésekből a bolygó tömegéhez.
Ezek szerint a Föld a Naprendszer 4,56 milliárd évvel ezelőtti születése után körülbelül 95 millió évvel alakult ki – az összes planéta közül neki tartott a leghosszabb ideig. A kutatók ettől mindkét irányban mintegy 32 millió év eltérést tartanak lehetségesnek.
Az eredmény egybeesik néhány olyan korbecsléssel, amely radiometrikai elemzésen alapul.