Január közepén lehet elkezdeni a telekkialakítási eljárást.
Január közepén lehet elkezdeni a telekkialakítási eljárást. A közbeszerzés lezárása után márciusban kezdődhet az építkezés. Az első ütemben 80 házat terveznek.
Mivel korábban az érintett területen mezőgazdasági termelés folyt, a szeptemberben elfogadott területrendezési tervnek megfelelően jelenleg a terület átminősítését, termőföldből való kivonását végzik.
Ehhez talajvédelmi és egyéb vizsgálatokat kell elvégezni. Január közepén lehet elkezdeni a telekkialakítási eljárást, majd a közbeszerzés lezárása után márciusban megkezdődhet az első ütemben tervezett 80 ház megépítése.
A kormány augusztus közepén megjelent rendeletében nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé az Ócsa területén megvalósuló építési beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
A beruházás építtetője a Belügyminisztérium, lebonyolítója és építési műszaki ellenőre a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. Az építési program felelőse a belügyminiszter.
Az ócsai szociális lakásépítés a kormány rendelete szerint összesen minimum 66 hektáron történik. Ez tartalmaz közlekedési, intézmény- és zöldterületet is, továbbá 80-100 negyven négyzetméteres, 200-220 ötven négyzetméteres, 80-100 hatvan négyzetméteres, 35-55 hetven négyzetméteres, 20-25 nyolcvan négyzetméteres lakást, a hozzájuk tartozó ezer négyzetméter területű telkekkel, ahol házikerti növénytermesztésre kívánnak lehetőséget nyújtani
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.