Négy zalai város egykori katonai területeinek hasznosítási lehetőségeiről tanácskoztak egy konferencián.
Négy zalai város egykori katonai területeinek hasznosítási lehetőségeiről tanácskoztak egy konferencián.
Az olasz kezdeményezésre indult From Army To Entrepreneurship (FATE) program keretében Magyarországon kívül Olaszország, Görögország, Szlovénia, Románia és Bulgária, valamint az Európai Unión kívülről Horvátország, Szerbia, Bosznia-Hercegovina egy-egy régiójában vizsgálták a katonai területek hasznosíthatóságát a résztvevő partnerek.
Magyarországon Zala megye négy városában, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen és Lentiben mérték fel a felszabadult katonai objektumokat és készítették el a továbblépéshez szükséges tanulmányokat.
Miután a résztvevők vállalkozásfejlesztéssel foglakozó konzorciumok a barnamezős területeket "reaktiválására", többnyire a gazdasági hasznosíthatóságot kutatták, de kulturális, sport vagy más funkciót is kaptak vagy kaphatnak az egykori katonai területek.
A már megvalósult zalai példák közé tartozik Zalaegerszegen a Budapesti Gazdasági Főiskola intézményeinek elhelyezése, Nagykanizsán inkubátorházzá alakították az egyik laktanyaépületet, Keszthelyen pedig a Helikon Kastélymúzeum bemutatóhelyeit bővítették a Vadászati Múzeum létrehozásával. Lentiben óriási kihasználatlan terület van, amit egyben nem is lehet kezelni, ezért a feldarabolását javasolják, de Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is bőven van még hasznosítható katonai objektum.
Zalában új ötletként merült fel a laktanyák megújuló energetikával, outsourcing foglalkoztatással kapcsolatos hasznosítása, új inkubátorházak építését, kutatás-fejlesztési tevékenység indítását vagy innovációs technológiai park létesítését javasolják, de az idegenforgalmi célú hasznosításra is reális lehetőség mutatkozik - ismertette a vállalkozásfejlesztési szakember.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.