Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. február. 27. 16:15

Nagyon régi templomot találtak

4500 éves sumér templomot tártak fel Irak déli részén Úr városában.

 

Úr városának egy részlete, Dél-Irak

4500 éves sumér templomot tártak fel Irak déli részén Úr városában. Husszein Rasid, az iraki Régészeti Hivatal vezetője szerint a templomot Kr. e. 2500 táján emelték.

A Tel Abu Tabír régészeti helyszínen iraki és olasz régészek folytatnak ásatásokat, akik a szentély egyik falát, valamint az adott korból származó több sírt is feltártak - olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.

Mint Huszein Rasid elmondta, több mint húszéves szünet után három külföldi régészeti expedíció is kapott engedélyt iraki ásatásokra. Amerikai archeológusok délen, Násziríja városa mellett folytatnak feltárásokat, ahol a legtöbb mezopotámiai építészeti emlék található. Egy további olaszországi expedíció pedig Asszíria második fővárosát, a Ninivétől délre eső Kalhut tárja fel.

Úr ókori sumér város, a bibliai hagyomány szerint ez volt Ábrahám szülővárosa. A több mint ötezer éve alapított várost az Eufráteszből induló csatorna vette körül, így a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét.

Tudatos otthon
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.