Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. február. 10. 12:00

Itt van és itt lehet ingatlanadó Budapesten

Az MSZP szerint nagyrészt a kormányzati gazdaságpolitika miatt csökkenő bevételek okozták azt, hogy január 1-jétől...

Az MSZP szerint nagyrészt a kormányzati gazdaságpolitika miatt csökkenő bevételek okozták azt, hogy január 1-jétől több fővárosi kerület ingatlanadót vezetett be, illetve növelte annak mértékét. A szocialisták szerint ugyanakkor a kormánypárti vezetésű önkormányzatok rossz célra költik az ingatlantulajdonosok megadóztatásával keletkező bevételt.

A tájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint jelenleg hat fővárosi kerület szed ingatlanadót: a II., a III., a IV., a XII., a XIV. és a XXII., összege pedig évi 9 és 25 ezer forint között változik. Tüttő Kata, a szocialista párt fővárosi frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: a szocialista vezetésű XIII. kerület és a kispesti önkormányzat nem tervezi ingatlnadó bevezetését, a hírek szerint azonban a VIII. kerület fontolgatja, noha az ott élők többségének nagy terhet jelentene ez.

Szerinte mivel a kommunális adót magánszemélyek lakásaira vetik ki, ez valójában ingatlanadó. Hozzátette, hogy hasonló adónem néhány kerületben eddig is létezett, ezekben most a mértékét emelték meg.

Az MSZP-s politikus kifejtette: a kormány gazdaságpolitikájának az önkormányzatok is áldozatául estek; mivel a vállalkozásoknak rosszabbul megy, csökkent a kerületek iparűzésiadó-bevétele, az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer miatt pedig az szja-bevételük is kevesebb lett. Mint mondta, a kerületek is döntően erre hivatkozva vezették be a kommunális adót.

Molnár Gyula, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s tagja arra mutatott rá, hogy több kerület "felesleges presztízsberuházásokra", tanácsadói szerződésekre költi a pénzt. Példaként hozta a XII. kerületi önkormányzatot - itt korábban is volt az építményeket terhelő adó -, amely például a sportcsarnoképítésre felvetett frankhitelét törleszti, illetve Zuglót, ahol "Papcsák Ferencnek 53 tanácsadói szerződése van egy elemzés szerint". Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a fideszes polgármester nem lakik az általa vezetett XIV. kerületben, így neki nem kell ingatlanadót fizetnie.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.