Bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság abban a csornai...
Bűncselekmény hiányában zárta le a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság abban a csornai telekügyben, amelyben Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést a múlt év közepén - közölte Kocsis Tünde alezredes, szóvivő. A politikus tavaly június elején tett feljelentése nyomán hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás.
A feljelentésben az olvasható, hogy az önkormányzat 2005 januárjában bruttó 116,5 millió forintért adott el egy 1,85 hektáros beépítetlen telket egy mosonmagyaróvári ingatlancégnek, az pedig alig két hónappal később bruttó 287,5 millióért adta azt tovább a Tesco áruházakat működtető társaságnak.
A képviselő a beadványban megjegyezte: tudomása szerint a két üzletkötés között eltelt időszakban nem változtak olyan mértékben az ingatlanpiac jellemzői és a gazdasági környezet, illetve nem végeztek olyan értéknövelő beruházást, amely indokolná, hogy az ingatlan értéke ilyen rövid idő alatt 171 millió forinttal növekedjen.
"Számomra az látszik valószínűnek, hogy az ingatlan értékét az eladásra vonatkozó önkormányzati döntés formálásában közvetlenül vagy közvetetten részt vevő valamely személy vagy személyek közreműködése segítségével aránytalanul alacsonyra becsülték, majd az emiatt keletkezett megtakarításból valamely személy vagy személyek a közvagyon rovására, jogellenesen anyagi hasznot realizáltak" - fogalmazott feljelentésében az országgyűlési képviselő.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.