Az infláció és az erős hazai valuta következtében egyre drágulnak a megélhetés költségei Kínában: a harminc legdrágább...
Az infláció és az erős hazai valuta következtében egyre drágulnak a megélhetés költségei Kínában: a harminc legdrágább ázsiai város közül ma már 16 kínai.
Pekinget és Sanghajt tartják a két legdrágább kínai városnak az ott élő külföldiek - derül ki az ECA International nemzetközi tanácsadó cég héten publikált felméréséből. A megélhetés költségeit kifejezetten a külhoni lakosok szempontjából vizsgáló jelentésből kiderül: az elmúlt év során jelentős áremelkedést tapasztaltak a határokon túlról érkezők, akik elsősorban az inflációt és az erős jüant okolták a drágulásért.
Legnagyobb mértékben az ingatlanárak, a lakásbérlés költségei nőttek, de az élelmiszerárak is drágultak, s az adók is magasak Kínában - panaszolták a külföldiek. Az általuk leggyakrabban vásárolt termékek és szolgáltatások ára egy év alatt kilenc százalékkal nőtt - becsli az ECA felmérése. Peking és Sanghaj idén először Hongkongot is maga mögé utasította, a honkongi dollár árfolyama ugyanis az amerikai dollárhoz van kötve, így annak relatív gyengesége olcsóbbá teszi a különleges igazgatású területet.
A drágulás a többi kínai nagyvárosban is érzékelhető, a délkelet-kínai Szecsuán (Sichuan) tartomány fővárosa, Csengtu (Chengdu) 21, az ország középső-keleti részén fekvő Hopej (Hubei) tartomány központja, Vuhan (Wuhan) pedig az előző évhez képest 20 helyet lépett előre a globális rangsorban.
A kontinens és a világ legdrágább városa a korábbi évekhez hasonlóan Tokió maradt. Az ázsiai rangsorban a fővárost három másik japán város, Nagoya, Yokohama és Kobe követi. Ezután Szöul, Szingapúr, Peking, Sanghaj, Hongkong következik, a top tízet a dél-koreai Puszan városa zárja. A harminc legdrágább ázsiai város közül ma 16 Kínában található, de globális összehasonlításban is drágának számítanak a kínai városok: Peking a 35., Sanghaj a 41., Hongkong az 58. a sorban.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.