Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2012. február. 25. 10:38

Budai Gyula rászállt a Volánbusz ingatlanaira

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a Volánbusz ingatlanügyeivel kapcsolatban az elszámoltatási...

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a Volánbusz ingatlanügyeivel kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos, miután befejeződött a cégnél a belső vizsgálat, amelynek során a 2005 és 2008 közötti ingatlanértékesítéseket és -bérléseket is áttekintették.

Az INgatlanmenedzser is megírta a minap, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága a héten megtárgyalta a Volánbusz Zrt. 2002 és 2010 közötti működéséről és gazdálkodásáról készített jelentést, és egyetértett azzal, hogy a vizsgálat elvégzéséért felelős Vereczkey Zoltán megtegye a szükséges hatósági bejelentéseket és feljelentéseket. Vereczkey Zoltán - aki a vizsgálat idején a Volánbusz Zrt. igazgatósági tagja volt - ennek alapján több bejelentést és feljelentést is tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál.

A vizsgálat megállapításai szerint a társaság korábbi vezetése szabályellenes intézkedéseket hozott, több döntése veszteséget okozott, illetve ellentétes volt a cég érdekeivel. A példák között említik a fóti szerviz bérlését és a szentendrei autóbusz-pályaudvar értékesítését.

Budai ma emlékeztetett: 2005 és 2008 között a Volánbusz Rt. csaknem 5,5 milliárd forint értékű, az állam által rábízott tulajdontól vált meg. Ezek jogszerűségét szerinte megkérdőjelezi, hogy számos offshore cég vett részt az ügyletekben, az értékesítés időpontja pedig több esetben egybeesett a visszabérlés kezdetével. Emiatt vizsgálatot indított, majd az elkészült jelentést tavaly novemberben átadta a nemzeti fejlesztési miniszternek, aki belső vizsgálatot rendelt el a Volánbusznál, ami a közelmúltban zárult le.

A kormánybiztos tavaly novemberben már jelezte, hogy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az ügyben, amit végül most, a belső vizsgálat lezárultával tett meg. A testület munkájának egyebek mellett az lenne a célja - részletezte -, hogy feltárja a különböző offshore cégek tulajdonosi hátterét, valamint az, hogy visszamenőlegesen áttekintse, felelősen gazdálkodtak-e az érintett vezetők.

A kifogásolt ingatlanügyek közül kitért a szentendrei autóbusz-pályaudvar értékesítésére, amelynek esetében - mint írta - az eladásból befolyt összeg csaknem háromnegyedét "elvitte" az ott üzlethelyiséggel rendelkezők "jóval a piaci ár feletti" kártalanítása. A fóti járműjavító teleppel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet Budai Gyula, hogy a Volánbusz a húszéves bérleti időszak alatt az ingatlan bekerülési költségének több mint kétszeresét fizeti majd meg bérleti díjként a bérbeadónak, anélkül, hogy a huszadik év végén a telep a tulajdonába kerülne, vagy arra vételi joga lenne.

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.