Brazil karneválnak ad otthon március 10-én a Pecsa Music Hall.
Brazil karneválnak ad otthon március 10-én a Pecsa Music Hall. A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő eseményen a tánc és a zene mellett helyet kapnak a művészetek és a divat képviselői is.
A Brazil Kulturális Központ és a Pimenta szambaiskola által szervezett programon brazil mesterek és táncosok mutatják be és adják át tudásukat a szamba, capoiera, salsa és a zumba kedvelőinek - adták hírül a program szervezői. A Brazíliából indult rendezvénysorozat számos világváros érintésével érkezik a megújult budapesti Petőfi Csarnokba, a Pecsa Music Hallba.
Délelőttől kezdve egészen késő estig zenés és táncos programok színesítik a napot: a látogatók kipróbálhatják az ország hagyományos táncait, tradicionális brazil ételeket kóstolhatnak, illetve dokumentumfilmek segítségével megismerhetik az esőerdők világát, hogy felhívják a figyelmet az erdők pusztulásában rejlő világméretű ökológiai veszélyekre.
A karnevállal egyidőben nyílik a Brazíliát bemutató fotókiállítás, amely az eseményt követően 2 hétig lesz megtekinthető a Pecsa Music Hall rendezvényközpontban. Jánosi Matild, a TildArt ökodivattervezője legelőször a budapesti Brazil karneválon vonultatja fel kollekcióját, amelyet a kaucsuk hazája és a használt gumibelsők ihlettek. Újrahasznosított anyagokból készült kreációinak fő témája a környezetvédelem és a környezettudatosság. Az eseményen vásárolható tombolákból származó bevételt a szervezők a Mikulásgyárnak ajánlják fel.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.