A forint gyengülése miatt közel húsz százalékkal nőttek a cégek irodaköltségei.
A forint gyengülése miatt közel húsz százalékkal nőttek a cégek irodaköltségei. Június óta közel 20%-kal nőttek az irodabérlettel és üzemeltetéssel kapcsolatos költségei azon cégeknek, melyek Euro-ban kötötték meg bérleti szerződéseiket.
A piaci folyamatok és árfolyam-változások tükrében a vállalkozások az elkövetkező egy évben nem számíthatnak a forint gyengülése miatt megnövekedett terheik csökkenésére.
„A makrogazdasági kép elég borús mind lokálisan mind globálisan a nagymértékű eladósodottságok és államháztartási hiányok miatt, ami nagyban befolyásolja a forint árfolyamát is”– véli Saághy Pál, az Equilor vezető devizakereskedője. „Egy éven belül nem számítok a forint markáns erősödésére, sőt hazánk esetleges leminősítése esetén 320 Forint - Euro körüli árfolyamszinten stabilizálódhat a magyar fizetőeszköz” – összegez a szakember.
A cégeknek tehát érdemes felkészülniük arra, hogy tartósan viselniük kell a markánsan megnövekedett költségeket, vagy olyan irodamegoldást találniuk, amely forintban is bérelhető irodaterületeket kínál.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.