Ingatlan hvg.hu 2024. április. 15. 16:01

A héten elkezdik átadni a Duna Terasz Grande lakásait

A lakópark átadása a beruházó és a kivitelező elszámolási vitája miatt húzódott.

Lassan indulhat a költözés a Duna Terasz Grande lakásaiba – közölte a beruházó. A 13. kerületi, több mint 700 lakásos lakópark átadása jó ideje húzódott a Duna Terasz Kft. és a kivitelező KÉSZ elszámolási vitája miatt. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy az OTP még a lakáshitelek folyósítását is leállította.

A bíróság március végén döntött úgy, hogy a fővállalkozó KÉSZ Építő Zrt.-nek át kell adnia a lakóparkot az építtető Duna Terasz Grande Kft-nek, ekkor a hitelezési stopot is feloldotta a bank. A Telex azonban a múlt héten arról írt, hogy a cég a kulcsokat ugyan átadta, a tűzjelző rendszer kódjait azonban nem, azok nélkül pedig nem vehetik át a lakásokat a leendő lakók.

A Duna Terasz most közleményben megerősítette ezt, hozzátéve, a KÉSZ hónapokon át kikapcsolva tartotta a tűzjelzőket. A beruházó egyben jelezte, hogy időközben ez megoldódott. Ezzel párhuzamosan, mint írják, megkezdték a lakások és egyéb ingatlanegységek és rendszerek ellenőrzését. Eddig több mint 600 lakást mértek fel, ezeknek nagyjából a fele alkalmas vagy kisebb javítás után alkalmassá válik az azonnali átadásra, a többi esetében többnapos vagy néhány hetes munkálat szükséges.

Így az első lakások esetében a birtokba adások ettől a héttől megindulnak, az OTP pedig szintén a héten elindítja a hitelrészletek utalását – írják a közleményben.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a KÉSZ Zrt. reagált a Duna Terasznak a tűzjelzővel kapcsolatban tett állítására. A társaság azt közölte: a KÉSZ Építő Zrt. nem tartotta hónapokon keresztül kikapcsolva a rendszert, az a birtokbaadás napján és azt megelőzően is működött, „mindössze a berendezés szirénája volt lekapcsolt állapotban Tóth Csaba, a DTG ügyvezetőjének személyes kérésére“. „Mivel a KÉSZ Építő Zrt. 24 órás folyamatos tűzőrt biztosított a tűzjelző felügyeletére, ez az őr egy esetleges tűzjel megjelenésekor a tűztablón azonnal jelezte volna a problémát, így a Duna Terasz Grande Kft. azon állítása, mely szerint a KÉSZ Építő Zrt. több hónapon keresztül vagyont és életet veszélyeztetett” rosszindulatú és hamis – írják, hozzátéve, a birtokbaadást követően a Duna Terasz nem élt a KÉSZ felajánlásával, hogy megvizsgálják a berendezést, hanem harmadik félnek engedélyezte a hozzáférést a rendszerhez, így a KÉSZ garanciális kötelezettsége elveszett. A műszaki átadás-átvételt pedig elengedhetetlennek látják annak érdekében, hogy a KÉSZ átadja a szükséges információkat, például jelszavakat, ez az eljárás azonban – mint írják – a mai napig nem történt meg.

A Duna Terasz Grande kálváriájának tanulságairól ebben a cikkben írtunk bővebben:

“Lakóparki lakást csak az vegyen előre, akinek jók az idegei, bírja és vállalja a rizikót”

A Duna Terasz Grande botránya világított rá, mennyire kiszolgáltatottak a lakópark-beruházások laikus vevői, noha jogilag védett fogyasztók. Ám a családbarát kormány értük nem lép fel.

Kapcsolt kép: Reviczky Zsolt

Tudatos otthon
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.