Ingatlan hvg.hu 2022. augusztus. 15. 09:57

Óriási drágulás volt a magyar építőiparban, így is csökkent a termelés

Több mint 8 százalékkal visszaesett júniusban az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest, és sokkal kevesebb új szerződést is kötöttek, mint tavaly ilyenkor.

8,1 százalékkal kisebb volt a magyar építőipar teljesítménye idén júniusban, mint egy évvel korábban – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A termelés amellett esett vissza látványosan, hogy az árak nőnek,

a második negyedévben az építőanyagok jelentős drágulása miatt 25 százalékkal nőttek az építőipar termelői árai 2021 április-júniusához képest.

Ez nem teljes egészében szivárog át azokba az árakba, amelyet a vevők fizetnek, de ott is drágulás látszik: még az első negyedévhez képest is 7,6 százalékkal emelkedtek az építőipar árai.

Ha nem az egy évvel, hanem az egy hónappal korábbihoz viszonyítunk, akkor is csökkenés látszik: májushoz képest 5,2 százalékos a visszaesés. Az év egészében viszont a február és május közötti jó teljesítmény miatt még így is nagy növekedés látszik, 7 százalékkal nagyobb volt a termelés idén eddig, mint 2021 első félévében.

Új szerződésből is sokkal kevesebbet kötöttek, mint egy éve ilyenkor: épületekre 37, egyéb építményekre 11,1 százalékkal, összeségében 27,8 százalékkal kevesebb szerződést kötöttek most, mint 2021 júniusában.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.