Ingatlan hvg.hu/MTI 2022. január. 19. 13:11

Lesz repülőtere a magyar államnak, csak nem Budapesten

A debreceni önkormányzat az elmúlt években többségi tulajdonrészt szerzett a helyi repülőteret üzemeltető cégben, most ezt átadja az államnak.

A magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban – jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

A repülőtéri ingatlan, az ott található létesítmények továbbra is a debreceni önkormányzat tulajdonában maradnak. A repülőteret üzemeltető cégből a város tulajdonában lévő 51 százalékos üzletrészt, amelyet 2018-ban és 2021-ben vásárolt meg a város, térítésmentesen adja át az önkormányzat az államnak.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy ha meg tudják valósítani a repülőtér több tízmilliárd forintos fejlesztési tervét, akkor a regionális szerepe tovább erősödik, és jelentős forgalmat lebonyolító létesítménnyé válik.

Debrecenben 2012-ben indult be a menetrend szerinti légi közlekedés, 2018-ban 370 ezer fölé emelkedett az utaslétszám, 2019-ben pedig 600 ezer feletti utasforgalmat mértek. A pandémia miatt ez a folyamat 2020-ban megállt, 2021 végén már csak 75 ezer utas volt a repülőtéren.

A repülőtér-vásárlás 2021 végének volt fontos témája: akkor még arról volt szó, hogy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret szeretné a kormány visszavásárolni. Decemberben azonban Orbán Viktor arról beszélt, hogy ezt a választás előtt nem észszerű nyélbe ütni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.