A KÖZTI korábban egyebek mellett a Kossuth téren és a Puskás Arénán is dolgozott.
Nem ez volt minden idők leggyorsabban lezavart közbeszerzése, de az eredeti, tavaly szeptemberi kiírás után szerdán végül kihirdették, ki tervezhet Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnokot a Csepel-sziget északi csúcsának nyugati oldalára.
A BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. felhívására két pályázat érkezett, a Napur Architect Kft.-é és a Középülettervező Zrt.-é, utóbbi lett a befutó. A KÖZTI így 488 millió forintért vázolhatja fel a csarnok terveit, tavaly december 27-én szerződtek le a munkára.
Ezt a csarnokot nem lóhalálában kell felhúzni. A Nemzeti Atlétikai Központ részeként épül majd meg, de az első kapavágással meg kell várni a 2023-as atlétikai világbajnokság végét. Mindenesetre 12 000 négyzetméter alapterületű lesz, amatőr és professzionális sportolók is edzhetnek majd rajta. Része lesz egy hatsávos, 200 méteres, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség előírásainak megfelelő futópálya, lesznek dobó- és ugrólétesítmények, aki pedig nem mozogni, csak nézelődni szeretne, azt a tervek szerint egy 1200 ülőhelyes lelátó várja majd.
A KÖZTI nem ismeretlen, számos, a kormány számára fontos gigaprojektben részt vettek már. Ők tervezték újra annak idején például a Várkert Bazárt, a Kossuth teret, de dolgoztak a Puskás Arénán, a belügy Várba költöztetésén és a nemrég megnyílt, a kézilabda-Eb-re felhúzott multifunkciós sportcsarnokon is.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.