Ingatlan hvg.hu 2021. augusztus. 09. 17:15

GVH: Szinte vadnyugati a helyzet az építőanyag-piacon

Az eladó majdhogy nem zsaroló pozícióban van, bemondhat a megállapodottnál magasabb árat is, a vevőnek pedig ott helyben kell döntenie.

Kiszolgáltatottságról panaszkodnak azok, akik építőanyagot akarnak vásárolni, sokan nem kapnak árlistát, az építőanyagárak sem transzparensek – mondta a Növekedés.hu-nak a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.

Rigó Csaba Balázs azt is közölte, hogy ma már megjelentek a napi, sőt, félnapi árak, így könnyen lehet, hogy hiába állapodott meg az eladó és a vevő, másnap már változik a fizetendő összeg.

„Az eladó majdhogy nem zsaroló pozícióban van, közli az új árat, a vevőnek pedig pillanatok alatt el kell döntenie, megveszi-e drágábban, vagy elszállítják máshova. Ha sérült alapanyagot visznek ki neki, nem tudja kicserélni, a panaszkezelés nem jól működik.

Olyan is előfordul, hogy az eladó közli, inkább a készpénzt preferálja, mindezt úgy, hogy az összes kereskedő online pénztárgépe be van kötve a NAV-hoz és a kormány évek óta dolgozik a gazdaság kifehérítésén, akkor miért is erőltetik a készpénzes fizetést? Erre mondtam, hogy szinte vadnyugati állapotok uralkodtak el”

– nyilatkozta Rigó Csaba Balázs.

Az áremelkedés a területen globális jelenség, a mértéke azonban különböző. A GVH elnöke elmondta, hogy ha az Európai Unió tagállamok többségében az utóbbi öt évben tíz-tizenöt százalékos volt az átlagos növekedés, kivéve Magyarországot és Romániát, ahol harmincszázalékos.

A hatósághoz rengeteg panasz érkezett, ezek kivizsgálására létrehoztak egy munkacsoportot. Konzultálnak az ÉVOSZ-szal is, és elkezdtek vizsgálni minden olyan terméket, amely esetében drasztikus volt az áremelkedés, hogy történt-e a nagy cégek között kartellezés. Nem csak az összebeszélés jelent versenyjogi jogsértést, de az is, ha a nagy cégek visszaélnek a gazdasági erőfölényükkel. Az elnök szerint javítaná a helyzetet, ha nőne a magyar alapanyaggyártó részesedése.

Kiderült az is, egy francia nagykereskedő szeretne felvásárolni egy villamossági szerelési anyagokkal foglalkozó magyar nagykereskedőt, az ügyben a GVH versenyjogi eljárást indít.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.