Ingatlan hvg.hu 2021. május. 20. 18:33

Karácsony kabinetfőnöke szerint Palkovicsék blöfföltek a Fudan-ügyben

Balogh Samu szerint a mostani tervek már csak nyomokban tartalmazzák a Diákvárost.

Fudan helyett Diákváros
Friss cikkek a témában

Onnan indultunk, hogy lesz egy Diákvárosunk, onnan eljutottunk oda, hogy a Diákváros mellett lesz egy kis egyetem, most ott tartunk, hogy lesz egy Fudan Egyetem, és talán mellette valamennyi Diákváros – mondta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke az ATV-hez tartozó Spirit FM műsorában.

Szerinte amíg egy hónappal ezelőtt Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azzal próbált kiállni, hogy elfér egymás mellett a két fejlesztés, az újabb terv már csak nyomokban tartalmazza a Diákvárost. “Ez nyilvánvalóan teljességgel elfogadhatatlan, nem beszélve a hitelről” – hangoztatta a kabinetfőnök.

Arra a kérdésre, hogy van-e értelme konzultációt tartani a kérdésben, Balogh Samu azt mondta, “volt már egy népszavazási kezdeményezés az olimpia kapcsán, amikor a kormány megfutamodott”.

A Palkovics-trükk: így nyomja le ellenfeleit a kormány végrehajtóembere

A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, a CEU, valamint a modellváltó egyetemek után ezúttal a Diákváros-projekt érdekeltjei kapnak ízelítőt, hogy milyen is az, amikor Palkovics a szavát adja valamire. Az innovációs és technológiai miniszter hétfőn egyeztetett a főváros vezetőivel a Fudan Egyetem kampuszának sorsáról, a jelek szerint pedig továbbra is csak azt érdemes elhinni Palkovicsnak, ami már megtörtént.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.