Ingatlan MTI 2021. április. 22. 16:15

Fotók: Ilyen lesz a megújult Citadella

A Citadellán új kilátóteraszok épülnek, az ágyútoronyban kiállítás lesz, a keleti oldalon pedig egy lépcsősort alakítanak ki. Most megnézheti a kiadott látványterveket is.

Elkezdődött a Citadella megújítása Budapesten. A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart – közölte a Várkapitányság csütörtökön.

A közlemény szerint a megújuló Citadellán a zöldfelület a másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre nő. Az erődfalon belül egy új, több mint hatezer négyzetméteres közpark lesz. Több helyen új átjárók nyílnak, létrejönnek új kilátóteraszok is, ahonnan élvezni lehet majd az egyedülálló panorámát. Tó, kávézó és egy 35 méter magas magyar zászló is várja majd a látogatókat.

MTI / Várkapitányság

Az építkezés előkészítése a terület állapotfelmérésével és átfogó régészeti kutatásával kezdődött. Előkerültek a föld alól római és török kori érmék, a 19. századi Csillagda alapjai, és egy Európában is ritkaságnak számító első világháborús légvédelmi ágyútalp. A leletek biztonságba helyezése után kezdődhettek meg az egykori erőd építési munkálatai.

A közlemény szerint az erőd felújítása egy sok évtizedes adósság törlesztése. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. A Citadella és közvetlen környezete kiemelt kormányzati beruházás keretében születik újjá a következő években.

MTI / Várkapitányság

A munka 2022-ig tartó első ütemében elvégzik az erőd külső falainak rekonstrukcióját és belső udvarának rendbetételét. A falak átvágásával a kiegyezés utáni népharag fűtötte, 1899-ben megkezdett bontás most szimbolikusan folytatódik, így szabadabbá válik az erőd és a Gellért-hegy két oldala között is egyszerűbb lesz az átjárás. Az erőd keleti oldalán egy látványos lépcsősort alakítanak ki, amelynek segítségével a látogatók a Szabadság-szobor felől könnyen megközelíthetik az erődöt.

MTI / Várkapitányság

Új kilátóteraszok is létrejönnek, ahonnan a Citadellára látogatók a jövőben élvezhetik majd a különleges panorámát. Az északi bástyáról az Erzsébet hídra és a pesti oldalra, a keleti teraszról a Szabadság hídra, a déli bástyáról Kelenföldre, míg az ágyútorony épületének tetőteraszáról a Margit-szigetre, a Budavári Palotára és a Széna térre lehet rálátni.

MTI / Várkapitányság

A második ütemben, az ágyútoronyban több mint 1700 négyzetméteren a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató látványos állandó kiállítás készül a Szabadság bástyája címmel. A kiállítás 2023-ban lesz majd látogatható.

MTI / Várkapitányság

A most megkezdett munkálatok ideje alatt az erőd körüli sétány és a Szabadság-szobor előtti terasz nem látogatható. A hegy tetejére a Gellért tér felől kerülőúton lehet felérni, amelyet az ösvények, hegyi utak elágazásánál kihelyezett tájékoztató táblák mutatnak majd. Az egyedülálló panoráma az autóparkoló melletti, északi kilátópontról továbbra is élvezhető – olvasható a közleményben.

MTI / Várkapitányság

A Citadellát kormányzati megbízás alapján újítják meg, a felújítására kiírt 20 milliárd forintos megbízást Mészáros Lőrinc cége, a ZÁÉV Zrt. és Garancsi István vállalkozása, a Market Zrt. közösen nyerte meg. A koncepció szerint az építkezés 2021 második felében kezdődhet el, az első ütemben a park kialakítása várhatóan 2022 márciusáig tart, a múzeum teljes befejezésének határideje pedig 2023. április 15.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.