V. Naszályi Márta szerint a kormánypárti publicista egy interjúban beismerte, hogy a hatályos jogszabályokat kijátszva jutott önkormányzati bérlakáshoz.
Interjút adott az Azonnali.hu-nak Bayer Zsolt, amelyben egyebek mellett várbeli bérlakásának megszerzési körülményeiről is nyilatkozott. Úgy fogalmazott:
(...) Jön pár ügyvéd és elmondja, hogy ez úgy működik, hogy el kell cserélni, aztán vissza kell venni, és akkor így jut hozzá a bérlő ahhoz a pénzhez, amit szeretne. Két ügyvéd megcsinálja a szerződéseket, ráteszi az ügyvédi szárazpecsétet. Miután én elolvastam az önkormányzati újságban, hogy mennyi az ára, nem az ujjamból szoptam, mégis mit kellett volna nekem mondani? Hogy >>hahó emberek, itt valami nagy gáz van<<?"
A publicista azt is hozzátette, hogy „amikor én ezt az egészet 2017-18-ban lezongoráztam és kifizettem a pénzt, majd felújítottam ugyanannyiért a lakásokat, nekem fogalmam sem volt. Mikor olvasgatok én lakástörvényt önök szerint? Menjenek fel a Várba, és kérdezzék meg: tízből tizenegy így csinálja, mert máshogy nem lehet".
Az I. kerületi vezetés szerint Bayer Zsolt ezzel beismerte, hogy kijátszotta a hatályos jogszabályokat, és a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz a fideszes Nagy Gábor Tamás fideszes polgármestersége idején.
„A cikk önként nyilvánosságra hozott állításait megismerve nem tehetek mást, mint hogy elrendelem Bayer Zsolt két lakáscseréjének a vizsgálatát mindezek figyelembevételével"
– közölte V. Naszályi Márta polgármester, a Párbeszéd politikusa.
„A Budavári Önkormányzat lapjában, a Várnegyedben polgármesterré választásomat követően intézkedtem, hogy a törvényeknek nem megfelelő hirdetések a korábbi gyakorlattal szemben már ne jelenhessenek meg. Tavaly október óta pedig minden beérkező lakáscserekérelmet megvizsgálunk. Polgármesterként elkötelezett vagyok az iránt, hogy a kerület lakói számára igazságos bérlakásrendszert hozzunk létre, és a lakások bérbeadása teljesen átlátható legyen. Azért dolgozunk, hogy minden üres lakást pályázhatóvá tegyünk, a jelenleg készülő és hamarosan bemutatott új lakásrendelet alapján minél szélesebb körben kiszámítható, biztonságos lakhatást nyújtsunk a kerületi lakóknak" – írta V. Naszályi.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.