Ingatlan hvg.hu 2018. június. 21. 12:38

Nem tudott azonnal fizetni, elbukta a lakást

Hiánycikké válnak a lakások a felkapott városközpontokban, árlicitre készülhet, aki ilyet akar venni.

A meghirdetett árnál félmillió forinttal többet, majdnem 23 milliót kapott XV. kerületi, háromszobás, hiánylakásnak számító paneljéért az eladó, mivel licit alakult ki érte. A közvetítők úgy becslik: az idei első öt hónap mintegy 65 ezer adásvételéből több mint kétezer használt lakásért licitáltak a vevők – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában.

Nem feltétlenül a legmagasabb árat kínáló szerezheti meg a lakást. Ha az eladónak sürgős az üzlet, inkább választja a kevesebb, de gyorsan, egyben befolyó pénzt, mint a többet, amit csak hetek-hónapok múlva kaphatna meg. Így aztán a vevők által szintén kedvelt Zuglóban például hiába ígért rá az egyik licitáló 800 ezer forintot egy 24 millióért árult lakásra, visszautasították, mert nem tudott azonnal fizetni.

A licitjelenség a legfelkapottabb helyeken indult, például a belvárosi 50–70 négyzetméteres lakásoknál, a Váci utcában vagy a Szent István park környéki, Dunára néző ingatlanoknál, amelyekre azonnal lecsapnak, ha eladóvá válnak, és kitűnő befektetési célpontok is. Itt már többmilliós, sőt tízmilliós is lehet a különbség, amit az eladó nyerhet.

Az árverseny résztvevőit tipikusan a két véglet érdekli: vagy beleszeretnek egy teljesen felújított lakásba, vagy a lepukkant, relatíve olcsókban látnak fantáziát, amit kedvük szerint újíthatnak fel.

Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.

hvg.hu

 

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.