Elutasította a felperes keresetét és a perköltségek megfizetésére kötelezte őt a másodfokú ítélet, jóllehet elsőfokon még több mint 67 millió forintot és annak járulékait ítélték meg neki – derül ki a Bírósági Határozatok Gyűjteményéből.

Az érdekes esetben az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék hozta még 2014-ben, akkor az alperest kötelezték 67 millió forint és a perköltségek megfizetésére. Az alperes egy építészmérnöki tevékenységet végző vállalkozás volt, melyet azért perelt be megrendelője, mert – mint az igazságügyi szakértő megállapította – a perben szereplő ingatlan pinceszintjén tapasztalt hibajelenségek 70 százalékban a vállalkozó hibás tervei miatt keletkeztek.

Hiába emelkedett 2015-ben jogerőre az ítélet, a vállalkozó nem rendezte tartozását. Így a felperes felszámolási eljárást kezdeményezett ellene, amit el is rendeltek, és nyilvántartásba vették a több mint 67,5 millió forintról szóló hitelezői igényt. Az adós fellelt vagyona azonban még a felszámolási költségek fedezetére sem volt elegendő. A felszámoló az adós jogutód nélküli megszüntetését rendelte el.

A vállalkozó azonban időközben a házastársával alapított egy kft.-t, melynek ugyanaz lett a fő profilja, mint a hátrahagyott cégnek. Ez a új cég 2011 és 2015 között mindösszesen 24 millió forintos nettó árbevételt ért el. A felperes ekkor annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az alperes ügyvezetési feladatait nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látta el, hanem új gazdasági társaságot alapított, amelyben lényegében az adós által végzett tevékenységet folytatta, ezáltal pedig elvonta az adóstól azt az árbevételt, amely a hitelezői követelések kiegyenlítésének egyedüli fedezetéül szolgálhatott volna.

Az alperes erre a kereset elutasítását kérte, és azt állította, hogy azért alapított új céget, mert a régi a mérlegadatai alapján közbeszerzési eljárásokban nem vehetett részt. Az elsőfokú bíróság azonban a felperes keresetét megalapozottnak találta, és elmarasztalták a vállalkozót, amiért nem képzett céltartalékot a követelések kifizetésére.

Az alperes szerint nem áll meg, hogy neki már az igazságyügyi szakvéleményből következtetnie kellett volna arra, hogy az adóssal szemben belátható időn belül felszámolási eljárást fognak kezdeményezni, ráadásul a cég által nyújtott szolgáltatás ellenértéke soha nem volt a ő adós vagyona, emiatt vagyonának csökkenése szóba sem kerülhet. Céltartalékot pedig azért nem tudott képezi, mert az árbevétele ezt nem tette lehetővé. Utóbbit a bíróság igazoltnak találta, és arra kötelezték a felperest, hogy bizonyítsa, mikor következett be pontosan az adós fizetésképtelensége.

Azt is megállapították, hogy bár a mérlegadatokból megállapíthatóan az adós ugyan éveken keresztül veszteségesen működött, ennek ellenére minden évben megfelelő nagyságú likvid vagyonnal rendelkezett az éven belül esedékessé váló pénzbeli kötelezettségei teljesítéséhez, tehát a fizetőképessége nem volt veszélyben.

A vállalkozó fellebbezési kérelmét azért is találták megalapozottnak másodfokon, mert a vállalkozások csak olyan jövőbeni fizetési kötelezettségekre kötelesek céltartalékot képezni, amelyek jövőbeni bekövetkezése már a mérlegforduló napon nagy valószínűséggel vagy bizonyosan megállapítható.

Ezért a válllalkozó mulasztása, hogy az elsőfokú ítélet meghozatala után sem képzett céltartalékot, csupán számviteli szabályszegésként volt értékelhető, így a felperes keresetét elutasították, és a pervesztes felperest kötelezte az alperes ügyvédi munkadíjának, illetve fellebbezési illetékének megfizetésére.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.