Ingatlan hvg.hu 2018. február. 07. 10:40

Kevesebbet költött két és fél év alatt az állam a csokra, mint a Puskás Stadion ára

A minisztérium szerint tavaly többen kapták meg a maximális, 10 millió forintos támogatást, mint az előző években.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a csok bevezetése óta eltelt két és fél évben 66 ezer igénylést fogadtak be, és összesen 184 milliárd forintnyi támogatást fizettek ki – írta a Magyar Idők szerdai száma. Összehasonlításképpen: a Puskás Stadion bekerülési költsége 190 milliárd forint lesz, amennyiben nem drágul tovább.

A minisztérium arról számolt be, hogy 2015-ben csaknem 10,5 ezer, 2016-ban 26 ezer, 2017-ben pedig 30 ezer család kérelmét fogadták el. Míg 2016-ban 4800, addig tavaly már 6500 családnak folyósítottak 10 millió forintnyi támogatást. 2016. január 1-e óta a befogadott igénylések 65 százaléka használt lakás vásárlására, csaknem harmada új lakás vásárlására vagy építésére szólt, míg a bővítésekre kért támogatások aránya 2-3 százalékosra tehető. Az új otthonok magasabb ára, illetve a rájuk vonatkozó jelentősebb támogatás miatt a befogadott kérelmek összegének 68 százalékát új lakás vásárlására vagy építésére igényelték.

Az NGM február közepétől újabb könnyítéseket ígér, mellyel tovább emelkedhet a támogatott családok száma.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Tudatos otthon
Hirdetés