A fővárosban 500 ezer és 1 millió forintos négyzetméterár között kínálják a lakásokat, vidéken az átlagos négyzetméterár 387 ezer forint. A kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa pörgeti a piacot a semmibe.
2019-ig él a kedvezményes lakásépítési áfa
2017-ben nagyon jelentős volt az építőipari növekedés, amiben szerepe volt egyrészt a 2016-os alacsony bázisnak, de lökést adott az ágazatnak a számos uniós forrásokon alapuló fejlesztés mellett a lakásépítések felfutása – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. “Elképzelhető, hogy a 2017-es év a 2015-ös csúcshoz hasonló eredménnyel zárul, vagy akár meg is haladhatja azt. Ugyanakkor fontos különbség, hogy 2015-ben lényegében az állami és európai uniós forrásból indult fejlesztések húzták az építőipart, míg 2017-ben a privát beruházások, ezen belül is a lakásépítések nagyban hozzájárultak a bővüléshez” - fogalmazott a szakember.
Hozzátette azt is, hogy a 2018-as év a lakásépítések terén még jobb lehet, mint a 2017-es, mert 2018-ban legalább 20-25 ezer lakás épülhet a jelenlegi kilátások alapján. Az épületépítési alágazatban viszont a novemberben megkötött új szerződések volumene 8 százalékkal mérséklődött, ami azt vetíti előre, hogy 2020 körüli átadással már kevesebben terveznek lakásépítési beruházásokat. „Ez pedig összefüggésben lehet azzal, hogy a jelenlegi szabályok szerint csak 2019 végéig lesz érvényben a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa” - magyarázta Balogh László.
Csökkent az eladatlan lakások száma
40 ezer újépítésű lakás átadását prognosztizálja az ujotthon.hu legfrissebb felmérése a következő két évre, ebből 29.888 lakást Budapesten, 9250-et vidéken építenek. A legtöbb új lakás továbbra is a budapesti XI. (95 társasház, 8 500 lakás) és a XIII. kerületben (55 társasház, 8 000 lakás) épül. Az ezekben még eladásra váró lakások száma 10 ezer, ami a teljes új építésű állomány 60,9 százaléka. Tavaly januárhoz képest az ingatlanfejlesztők által épített újlakás-kínálat 44 százalékkal nőtt Budapesten, míg az eladatlan lakások aránya 6,5 százalékkal csökkent egy év alatt.
A fővárosban a legnagyobb lakásszámú projektek közül kiemelkedik a városrész léptékű BudaPart a XI. kerületben a Kopaszi gáton, amelynek keretében 2,5-3 ezer lakást tervez a fejlesztő Property Market Zrt. A Cordia beruházásban megvalósuló Sasad Resortban 950 lakás építése várható. Egyenként több mint 900 lakás építése várható a Sasad Liget és a Budai Bolero lakóparkok fejlesztésében is, melyek soron következő ütemét még az idei év első negyedévben átadják.
LAKÁSHITEL KALKULÁTOR
14 bank 500 lakáshitelének összehasonlítása
Mennyi hitelre van szüksége?
Ft
MUTASD AZ ÖSSSZES LAKÁSHITELTRozsdaövezetbe, peremkerületbe építik a legtöbb lakást
Összesen 31, legalább 200 lakást tartalmazó beruházás építése várható az elkövetkező egy-két évben, a legtöbb a XIII. kerületben. A projektek száma jellemzően alacsony a sűrűn beépített belső városrészekben, ahol a meglévő beépítés jelentősen korlátozza a fejlesztőket, így például az I. és az V. kerületben. Hasonlóan kis számban jelentek meg társasházi projektek a kertvárosias hangulatú peremkerületeiben is, ahol átlagosan tíznél kevesebb beruházást hirdettek meg a fejlesztők.
A jelenleg még vevőre váró új építésű lakások közül a legtöbb a XI. kerületben található. A képet árnyalja, hogy itt van a fent említett legnagyobb fővárosi lakásberuházás is, igaz ennek első két üteméből közel 500 lakást már meghirdetett eladásra a beruházó. Az ujotthon.hu elemzése szerint nem panaszkodhatnak azok sem, akik a XIII. kerületben keresik új társasházi lakásukat, hiszen 4 ezer felett van a még megvásárolható ingatlanok száma, míg 500-1000 közötti új társasházi lakóingatlan között válogathat, aki a III., a IV., a VIII., a IX., a X., vagy a XIV. kerületben szeretne vásárolni.
Hatszoros a különbség a legdrágább és legolcsóbb négyzetméterárak között
A három legnagyobb beruházó a CORDIA, a Biggeorge Property és a Metrodom az épülő és tervezett beruházások 25 százalékáért, összesen közel 7.700 lakásért felel. Az újlakás piacon az árak tekintetében meglehetősen széles és dinamikusan növekvő a választék a fővárosban. A felmérés időpontjában, 2017 decemberében még elérhető legolcsóbb (350 ezer Ft/m2) és a legmagasabb áron (2,5 millió Ft/m2) kínált ingatlanok fajlagos ára közötti közel hatszoros volt a különbség. A fővárosban az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára 764 ezer forint. Nagyítóval kellett keresni azt a még megvásárolható 22 db lakást, melynek ára nem érte el a 400 ezer Ft/m2-t.
A négyzetméterenként fél millió forint alatt kínált fővárosi új építésű lakások a teljes kínálat mindössze 7,5 százalékát teszik ki. Az olcsó lakások szinte kivétel nélkül a külső pesti kerületekben vannak. A fővárosban kínált újépítésű lakások 82 százaléka 500 ezer és 1 millió Ft/m2 ársávban kínálják a beruházók. A belső pesti és a budai kerületekben a kínálat nagyobb része 750 ezertől egy millió forint négyzetméterenkénti kínálati ársávban található, addig a külső pesti kerületekben félmilliótól 750 ezer Ft/m2 között kínálják az újépítésű társasházi lakásokat.
A fővárosban az ujotthon.hu felmérése alapján mintegy 485 lakás érhető el a bűvös 1 millió Ft/m2 felett. Az I. és V. kerületben szinte csak e felett kapható új lakás, de a II. kerületre, Pesthidegkút-Máriaremetei városrész kivételével szintén ez az árszint a jellemző, ahogyan a XII. kerület Alkotás úttól távolabb eső beruházásainál, valamint a pesti oldalon, a VI. kerület belső részén is. a legdrágább ingatlanokért pedig 2,5 millió forintot/négyzetméter kérnek. A budapesti új építésű lakások 82 százalékát 500 ezer és 1 millió Ft/m2 ársávban kínálják a beruházók.
LAKÁSHITEL KALKULÁTOR
14 bank 500 lakáshitelének összehasonlítása
Mennyi hitelre van szüksége?
Ft
MUTASD AZ ÖSSSZES LAKÁSHITELTVidéken is 400 ezer fölé szökött a négyzetméterár
A vidéki megyei jogú városokban pontosan 297 projektet építenek vagy terveznek, melyek keretén belül 9250 lakás építése várható a következő egy-két évben. A legtöbb lakás Győrben fog felépülni, majdnem 1700 darab, de Debrecenben is 1300 lakás építése van kilátásban. Szegeden a megközelítőleg ezer lakás építése a közel 500 lakásosra tervezett Cédrus liget lakóparknak köszönhető, mely a legnagyobb lakóingatlan fejlesztés a vidéki városokban. Az egy évvel korábbi felméréshez képest 75 százalékkal kínálnak több lakást a vidéki beruházók, miközben a szabad lakások aránya Budapesthez hasonlóan csökkent, jelenleg 51,5 százalék.
A vidéki újlakás kínálat átlagos négyzetméterára 387 ezer Ft/m2, ami a fővárosi kerületek átlagos árszintjének a fele. A legdrágább városok Sopron, Székesfehérvár és Kecskemét 450 ezer forint körüli négyzetméterárral, ám ettől az árszinttől nem sokkal marad el Győr sem.
A vidéki városokban már 220 ezer forinttól kaphatóak újépítésű lakások és a legdrágább lakás négyzetméterára sem éri el az 1 millió forintot.
A megyei jogú városokban kínált lakások több mint felét (56 százalékot) 400 ezer forint alatt kínálják a beruházók. Az 500 ezer forint felett kínált lakások aránya mindössze 8 százalék. Ugyanakkor jelentős különbség van a városok között, hiszen amíg a kevésbé frekventált városokban 400 ezer forint felett kínált lakásárak elvétve fordulnak elő, addig Sopronban, Kecskeméten és Székesfehérváron az épülő lakások 85-90 százalékát Győrben pedig két-harmadát 400 ezer forint felett kínálják a beruházók.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.