2017. március. 21. 12:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. március. 21. 17:29 Ingatlan

Magyar állami pénzből vettek luxusvillát Szabadkán?

Kivágta a rezet a magyar kormány Szerbiában: az Átlátszó szerint az ország legdrágább ingatlanbizniszét az általuk sok-sok milliárddal támogatott Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) körüli szervezet hozta tető alá.

A múlt évben Szabadkán ütötték nyélbe Szerbia legnagyobb értékű ingatlanügyletét, az azonban az sokkal érdekesebb, hogy a bizniszben – áttételesen ugyan – érintett a magar kormány is. Az illetékes szerb állami szervezet szerint egy szabadkai villaépületért a VMSZ által alapított Bíró Károly Alapítvány fizetett 1,2 millió eurót. A múlt évben lakóingatlanért ennél több pénzt nem csengettek ki Szerbiában.

Szerbiában tavaly 880 euró volt az átlagos négyzetméterár, és Szabadka nem tartozik az ország legdrágább területei közé – ehhez képest négyzetméterenként 3000 euróért vásárolták az ingatlant – írja az Átlátszó.hu.

Sajtóértesülések szerint az épületbe többek között a szerb és a magyar állam által közösen finanszírozott Prosperitati Alapítvány költözik majd. Az alapítvány osztja szét pályázati úton azt az 50 milliárd forintot, amit a magyar kormány 2016-18-ban vajdasági gazdaságfejlesztésre ad.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.