Megint csúszik kicsit a magasház bontásának kezdete Pécsen. A munkát elnyerő konzorciumtól azt közölték ugyanis, hogy leghamarabb február végén tudják felállítani a munkához szükséges darut, mert a tervezettnél tovább tart az alapozás kialakítása – írja a Dunántúli Napló.
A bontást közbeszerzésen nyerte el a Strabag-MML Kft. és a Landbau Kft. konzorciuma. A szakemberek már elbontották a huszonöt emeletes épület előtti térburkolatot, és ott megtalálták az építéshez használt toronydaru alapozását. Eleinte úgy tervezték, hogy a régi alapot felhasználják az újhoz, de kiderült: az egészet el kell bontani.
Az alapozást tehát elölről kell kezdeni, így az új darut csak február végén állíthatják fel, és március elején indulhat a bontás, ha minden jól megy – derül ki a cikkből.
A kormány a régóta üresen álló toronyhoz bontásához 1,256 milliárd forint egyszeri támogatást nyújtott az önkormányzatnak. Az erről szóló szerződést 2015. október 26-án írták alá, a támogatást november 6-án, egy összegben átutalták az önkormányzat bankszámlájára.
A lap kereste a pécsi önkormányzatot és a Belügyminisztériumot, hogy megtudják, meddig lehet a rendkívüli kormányzati támogatást felhasználni. Azt válaszolták, hogy a pénzt 2016 végéig kell elkölteni a bontásra.
Az önkormányzat dolga az, hogy a bontás költségeit érvényesítse a házhoz kapcsolódó felszámolási eljárásban, és a behajtható összeget a központi költségvetésnek fizesse vissza. Azt nem tudni, mekkora lehet ez az összeg.
Bizonytalan az is, hogy be tudják-e fejezni év végéig a teljes bontást. A munkához legalább fél évre van szükség, de nagy hidegben és nagy szélben nem lehet végezni – írja a lap.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.