2015. január. 21. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 21. 15:54 Ingatlan

Tovább bővítik a Millenárist

Folytatódik a budai Millenáris Park bővítése, a napokban elkezdődtek a Margit körúti közpark és mélygarázs-fejlesztés második ütemének munkálatai.

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. közölte: a bővítés tavaly márciusban kezdődött a volt ipari minisztérium épületének bontásával. A Margit körút - Kis Rókus utca - Fény utca - Mammut II. bevásárlóközpont által határolt területen ma már csak két egykori gyárépület áll. A kilencemeletes, 140 méter hosszú létesítményt, valamint egy kisebb irodaépületet augusztus közepére elbontották, a helyükön pedig ideiglenes parkolót alakítottak ki - ismertette a közlemény.

A kormány tavaly augusztus 27-i ülésén határozott a megmaradt két épület, az egykori Ganz-csarnok és a "melegpörgető" bontásáról, ezt a tervek szerint júliusra fejezik be. A Swietelsky vezette konzorcium a napokban megkezdte a munkát, elsőként az 50-es években épült csarnok tűnik majd el.

A Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a másik épület bontása jóval bonyolultabb műszaki feladat, az egykor turbinák tesztelésére szolgáló "melegpörgető" néhol két méternél is vastagabb vasbeton szerkezetének feldarabolása hosszabb időt vesz majd igénybe, de nyárra az is befejeződik.

A munkálatok idejére a bevásárlóközpont melletti parkoló egy részét lezárták, azonban a tavaly március előtti kapacitással továbbra is működni fog.

A környék levegőminőségét jelentősen javító zöld parkot és a parkolási gondokat enyhítő mélygarázst az elképzelések szerint 2017-ben vehetik birtokba a budapestiek - olvasható a közleményben.

Tudatos otthon
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.