Ingatlan hvg.hu 2014. november. 19. 18:40

Orbánék palotát vettek az Andrássyn a Fekete-féle MMA-nak

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (Múosz) egykori Andrássy úti székházát vásárolta meg az állam a Fekete György vezette Magyar Művészeti Akadémia (MMA) számára. Az épület megszerzésére több mint kétmilliárd forintot csoportosított át a kormány. A palotát korábban 1,74 milliárdért hirdették meg egy apróhirdetési oldalon.

A Fekete György-féle MMA kapja meg a korábban a Múosz székházának is otthont adó, Andrássy út 101. szám alatti volt Schwanzer-villát - derült ki az akadémia titkárságának közleményéből. E szerint az adásvételi szerződést már megkötötték, az épületegyüttes köztestületi tulajdonként pedig állami tulajdonná válik.

Egy hétfőn megjelent kormányhatározat szerint a kormány 2 milliárd 61,9 millió forintot csoportosított át az idei költségvetésből az MMA irodaépület-vásárlására. Az összesen 3876 négyzetméteres, tíz és fél szobás ingatlant egy apróhirdetési oldalon is megtaláltuk, ott 1,74 milliárd forintért hirdették meg. Az az MMA közleményében nem derült ki, most mennyit fizet érte az állam.

ingatlan.com

Az MMA-nál - amely szerint a mostani adásvételi szerződést a kormányhatározat megjelenése után írták alá - most azt közölték, elsődlegesen állami ingatlan átvételével akartak új irodához jutni, de az erre irányuló tárgyalások nem vezettek eredményre. Ezután felmérték a piacot, így esett a választás a két épületből álló Andrássy úti ingatlanra.

Az MMA egyébként 2012 márciusától a Vörösmarty téri Kristályházban bérel irodahelyiségeket. A március 1-je óta a tulajdonába tartozó Vigadó az MMA szerint "nem alkalmas a köztestületi adminisztráció befogadására, mert az épületben kis számú irodahelyiség áll rendelkezésre". Hozzátették, hogy az új irodaépületre a "bővülő köztestületi tevékenység" miatt volt szükség.

Azt is írták a közleményben, hogy az irodaház funkció megtartása mellett fel is újítanák a most megszerzett, műemléknek és védett épületnek számító palotát. A munkák jövőre kezdődhetnek.

Az ingatlan.com apróhirdetése szerint az Andrássy úti épület olyan védett építészeti részletekkel rendelkezik, mint például a falak rézborításai vagy a szecessziós kandallók és cserépkályhák. A védett műemléki értékek különösen a földszinten, a galérián és az első emeleten helyezkednek el, helyiségenként értékleltár készült róluk. A tetőtérben egy konferenciák, előadások rendezésére alkalmas auditórium is található.

Tudatos otthon
Hirdetés
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>