2013. október. 21. 07:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 21. 07:06 Ingatlan

Legalább 130 ezer moszkvai lakást adtak ki törvényellenesen

Mintegy 130 ezer lakást törvényellenesen adtak ki Moszkvában, ahol a hatóságok a délnyugati külvárosban múlt vasárnap történt zavargások miatt folyamatosan ellenőrzik a bevándorlókat.

Alekszandr Jegorcev, az orosz állami televízióban bemutatott férfi arra panaszkodott, hogy bár a migrációs hivatal szerint törvényesen csak ő és felesége, valamint kislányuk lakik moszkvai otthonukban, negyedik éve tömegestül érkeznek a címére Üzbegisztánból származó személyeknek szóló banki fizetési felszólítások, bírósági idézések. Nem egyszer bűncselekménnyel gyanúsítottakat kerestek már a lakásán a rendőrök. A férfi lakáscímét mintegy 300-an jelölték meg lakóhelyüknek. Jegorcev elmondta, hogy hiába tett feljelentést a rendőrségen, ott elutasították.Anatolij Jakunyin a moszkvai belügyi igazgatóság parancsnoka közölte, hogy olyan lakást is találtak, amelybe 196 embert jelentettek be. 

A Rosszija 24 közlése szerint Moszkvában  nem a Jegorcevhez hasonló ingatlantulajdonosok vannak többségben, hanem azok, akik tudatosan adják ki lakásaikat sokkal több embernek, mint ahányan ténylegesen elférnek bennük, vagy jelentik be azokat oda. Az ilyen, úgynevezett "gumilakásokban" jó pénzért több száz embernek is akad fiktív hely. 

A moszkvai rendőrség azt ígéri, hogy az év végéig minden egyes törvényellenesen kiadott, vagy feketén felhasznált lakást felderít. A bűn melegágyának és az illegális bevándorlók búvóhelyének tartott Birjuljevo Zapadnoje nevű városrészben lévő hatalmas zöldséglerakatot bezárták, így sokan elhagyták Moszkvát. Többek a migrációs szolgálat kiutasító határozata miatt. Ők nem is térhetnek vissza Oroszországba.

A Rosszija 24 közlése szerint az idén 42 ezer külföldi nem utazhat be Oroszország területére a bevándorlási szabályok korábbi megsértése miatt. Tavaly a számuk még csak 5 ezer volt.

A moszkvai Birjuljevo-Zapadnoje külvárosban egy 25 éves orosz fiatalember halála miatt a múlt vasárnap több száz ember vonult ki az utcára, hogy a bevándorlók ellen tiltakozzon, de a megmozdulás zavargássá fajult. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított azerbajdzsáni férfit azóta elfogták és vádat emeltek ellene.

Az orosz fővárosi rendőrség közölte, hogy a randalírozók többsége nem helyi lakos volt, hanem számos nacionalista érzelmű fiatal és futballhuligán tüzelte fel a tiltakozókat. 400 embert állítottak elő, de csak néhány embert vettek őrizetbe.

Vasárnap Szentpéterváron a nacionalisták bevándorló ellenes, engedélyezett tüntetése végződött rendzavarással. Mintegy 300 ember  Szentpétervár főutcájára, a Nyevszkij proszpektre vonult, és ott a tüntetők több nem szláv kinézetű embert bántalmaztak. Mintegy 30 nacionalista eljutott a kaukázusi kereskedők piacára, az Aprakszin dvorra, ahol füstbombákat dobtak az üzletekre és kirakatokat törtek be. A rendőrség nyolc embert állított elő az észak-orosz nagyvárosban.

Tudatos otthon
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.