2013. augusztus. 28. 21:31 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 28. 21:27 Ingatlan

Lezárta csúnya vitáját volt bérlőjével a Graphisoft Park

Augusztus 27-én peren kívüli egyezséget kötött az AMRI és a Graphisoft Park a közöttük folyamatban lévő összes eljárást érintően, aminek alapján a Graphisoft Park felfelé, 3,9 millió euróra módosította idei évre várható nettó eredményét.

A Graphisoft szerdán, a BÉT honlapján közzétett közleményében felidézte, hogy bérlője, az AMRI Hungary Kutató Fejlesztő Zrt. tavaly július 23-án bejelentette végelszámolását, ami tavaly augusztus 31-én a bérleti szerződés megszűnéséhez vezetett.

Ezt követően mindkét fél peres eljárásokat indított különböző bíróságokon Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban. 

A felek most augusztus 27-én peren kívüli egyezséget kötöttek a közöttük folyamatban lévő összes eljárást érintően.

A Graphisoft ennek tükrében 3,9 millió euróra módosította 2013-ra vonatkozó várható eredményét, amely az érvényben lévő bérleti szerződések alapján készült és tartalmazza a megállapodás hatásait. A társaság 2013-as nettó eredményre vonatkozó korábbi előrejelzése 1,7 millió euró volt.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.