2013. április. 18. 16:38 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 18. 17:24 Ingatlan

Így lehet 15 ezer a fűtésszámla – évente

Nettó 2,2 milliárd forintból a Magyar Építő Zrt. építheti meg Magyarország első 100 lakásos passzív társasházát. Az úttörő fejlesztés beruházási célokmányát a mai napon fogadta el a XIII. kerület önkormányzatának képviselőtestülete. Úgy számolnak, hogy a lakások fűtésszámlája 15 ezer forint lesz, évente.

Nettó 2,2 milliárd forintból a Magyar Építő Zrt. építheti meg Magyarország első 100 lakásos passzív társasházát. Az úttörő fejlesztés beruházási célokmányát a mai napon fogadta el a XIII. kerület önkormányzatának képviselőtestülete – írja a Pénzcentrum.hu. A Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és Fáy utca által határolt 4 402 négyzetméter nagyságú építési telken zártsorú beépítési móddal, 14,4 méter építménymagassággal épül meg a három tömbből álló épületegyüttes, mely mind a Jász utca, mind a Zsinór utca felől rendelkezik majd személybejárattal. A három épülettömbben három méretkategória szerint oszlanak el majd a lakások.

A projekt a XIII. kerület lassan egy évtizede tartót bérlakásprogramjának legújabb eleme, mely úttörőnek számít a budapesti, magyar, sőt a kelet-európai lakáspiacon is. A beruházás teljes egészében önkormányzati finanszírozású, így tulajdonosa, üzemeltetője és használója is a kerület lesz. A szociális bérlakásokat – a lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva – pályázat útján ítélik majd oda a XIII. kerületi szociálisan rászoruló lakosoknak. A szociális bérlakások lakói nagyjából 15 ezer forintos fűtési költséggel számolhatnak, évente.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.