Tovább csúszik a gigarepülőtér átadása
Várhatóan negyedszer is módosítani kell az új berlini repülőtér átadásának dátumát, a forgalom legkorábban 2014-ben indulhat el. A csaknem 2000 futballpálya nagyságú területet elfoglaló reptér az észak-európai térség legnagyobb légiközlekedési csomópontja lesz.
Eredetileg 2011-ben át kellett volna adni a 4,4 milliárd euróból épülő, hatalmas berlini repülőteret,de már az is kétséges, hogy idén meg lehet-e nyitni – írja a mmonline.hu. A 280 ezer négyzetméteres terminálon a több mint 10 ezer füstérzékelő berendezésből és füstelvezető csövek kilométeres hosszúságú hálózatából álló rendszert ugyanis újra kell tervezni és át kell építeni. Az időigényes munkával várhatóan nem végeznek a 2013 október végére tervezett határidőre.
A leendő Willy Brandt nemzetközi repülőtér a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb szabású beruházás. A repülőteret 2006-ban kezdték építeni, a forgalom megindítását pedig tavaly előttre tervezték. Sorozatos tervezési és kivitelezési problémák miatt az átadás dátumát már háromszor módosították, és a költségek csaknem megduplázódtak az első tervekben szereplő 2,4 milliárd euróhoz képest.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.