Igazi építészettörténelmi csemege a széles nyilvánosság előtt máig nem megnyitott kormányóvóhely a budai Várhegyben. Az eredetileg Horthy Miklós és mindenkori kormányainak védelmére épült bunkerből irányították Budapest védelmét a német-magyar parancsnokságok a város ostroma idején. Kádárnak külön lakosztályt is kialakítottak a gigantikus méretű objektumban.
Az 1935-ös kormánydöntésnek megfelelően az Állami Építészeti Hivatal (ÁÉH) mérnökcsapata 1936-ban kezdhette el építtetni a budai Várhegy mélyén az Országos Légoltalmi Parancsnokság (OLP) „felkérésére” azt a Horthy Miklós és miniszterei számára kialakítandó kormányóvóhelyet, amelynek építését a Honvédelmi Minisztérium (HM) „Alagút” nevű intézményének felügyelete mellett zajlott.
Mivel a műtárgy kiépítésénél fontos szempont volt, hogy a Várban elhelyezett minisztériumok óvóhelyeiről könnyen és gyorsan elérhető legyen a kormányóvóhely-, így kétszer három, térben és mélységben többször megtört irányú gyűjtőfolyosókat is kialakítottak a földfelszín alatt 12,5 méter mélyen, amelynek egy részét keskenynyomtávú vasúttal is összekapcsoltak – írja a turizmusonline. A pókhálószerű alagútrendszer így szorosan összekötötte az akkori Miniszterelnöki Hivatalt (Szt.György tér 1-2), a Honvédelmi Minisztériumot (Szt. György tér 3.), a József-palotát (Szt. György tér 4.), a Honvéd Főparancsnokságot (Dísz tér 17.), a Külügyminisztériumot (Díszt tér 1.), a Pénzügyminisztériumot (Szentháromság tér 6.), a Belügyminisztériumot (Országház utca 28-32., Úri utca 49-53.) és a Magyar Királyi Nyomdát (Kapisztrán tér 1.). Az északi, keleti és nyugati tájolású járatokat természetesen több lökésvédelemnek ellenálló, levegőszűrőkkel ellátott zsilipekkel és légóajtókkal tagolták fel, amelyek egy-egy levegőelnyelő gépházszobán keresztül egy-egy közös gócpontban futottak össze. A kelet-nyugati irányú szárnyak természetesen a műszaki létesítmény zsilipekkel tagolt fő- és mellék légbeszívójaként is funkcionáltak, amelyeket a mai napig jól lehet látni a Clark Ádám térről és a Váralja utcából.
Az ÁÉH az óvóhely felső emeletén nemcsak további 28 irodát alakított ki, hanem relatíve egy nagy egészségügyi blokkot is. (Műtő- és sebészeti központot nem alakítottak ki az épületben.) A két szintet csak egy lépcsőház fogta össze (feltéve, ha nem számoljuk ide a kétszintes gépház emeleteit összekötő vaslétrákat). A kivitelezés éjjel-nappal folyt három műszakban. A nagy szakértelmet igénylő „bányaművelési” munkákat 120-150 tatabányai és ajkai munkással végeztették el. A szigetelést különleges technikával és nagy odafigyeléssel „szerelték” össze. A kisebb igénybevételnek kitett helyeken a jól bevált bitumenes szigetelést alkalmazták, de legalább dupla akkora rétegben, mint az általános esetekben. A kritikus helyeken ólomlemezes szigetelést alkalmaztak, amely a mai napig is az egyik legmegbízhatóbb és a leghosszabb élettartalmú szigetelések közé tartozik, mivel nem korrodálódnak és könnyen alakíthatóak. Az óvóhely 1939-ben lett teljesen kész.
Budapest ostromakor a fizikai védelmet kereső miniszterek és közszolgák helyett az objektumba a német-magyar hadsereg-parancsnokságok költöztek be. Az 1950-ben elindított rekonstrukciós és bővítési munkák során először a 80 méter hosszú szárnyat növelték meg nyugati irányba 120 méteresre, így a korábbi 28-28 iroda helyett már 68 „munkaasztallal” berendezett 36-36 iroda és pihenőszoba szolgálhatta ki a párt és a néphadsereg vezetőségét vészhelyzet esetén. Szintén ekkor kezdték el kiépíteni a kelet-nyugati irányú műtárgy közepére derékszögben ráfeszülő új észak-déli irányú kétszintes szárnyat (T-objektum) is. Ebben a 40 méter hosszú frissen kibányászott egységben kapott helyt a négy kiemelt miniszternek és a minisztertanács elnökének, titkárnők használta előszobáiból elérhető irodái; valamint a Honvédelmi Tanács ülésterme. A 7000 négyzetméteres atombunkerré kibővített kormányóvóhely 1952-re lett teljesen kész.
A P/50-es kódszámmal ellátott vegyi- és atomtámadás ellen is jól védő műtárgyban ekkor építették ki az egészségügyi átereszek, lég- és vízkezelő rendszerek, valamint a harcigáz-szűrő és energiaellátó rendszerek is. Utóbbi szíve a máig működőképes két amerikai gyártmányú dízelmotor és a hozzájuk kapcsolódó szovjet és magyar fejlesztésű generátorok és kompresszorok.
Az 1956-os forradalom után az objektumot eleinte raktárnak használta a Belügyminisztérium, majd 1968-tól a BM vezetése a honvédséggel karöltve központi harcálláspontnak és vezetési objektumnak rendezte be a műtárgyat. A személyi védelmi funkció továbbra is megmaradt az MSZMP Politikai Bizottság tagjai, valamint az állami vezetők (Minisztertanács tagjai, HM Vezérkar stb.) számára. 1998-ban a kiterjedt bunkerhálózat a Polgári Védelem kezelésébe került, akik már csak kisegítő objektumként használták a műtárgyat 2001-ig. Ekkor vonták ki az intézményt a „hadrendből” is. Bár 2005-ben feloldották a szigorúan titkos besorolást, az egykori P/50-es műtárgyat a mai napig nem lehet „hivatalosan” megnézni.
További részletek és képek itt láthatóak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.