2012. november. 08. 15:09 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 08. 15:05 Ingatlan

Kétmilliárddal többet ad a Zeneakadémiára a kormány

Kétmilliárd forinttal megemelte a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem felújítására szánt összeget, így az intézmény a beruházás keretében hangszerparkját is tudja fejleszteni.

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent határozat értelmében a 11 milliárd forintot meghaladó értékű, 90 százalékos európai uniós támogatást élvező projekt magyar társfinanszírozása emelkedik meg 2 milliárd forinttal, ezzel a beruházás teljes értéke 13 milliárd forint fölé nő.

"A projekt nagysága és bonyolultsága öt évvel ezelőtti indulása óta költségeiben, de méreteiben is szétfeszítette eredeti keretét. A 2013 októberére befejeződő munka egy műemléki értékeket hordozó és egy páratlan jelentőségű műemléki épületnek nemcsak a 'kifestését' célozta, hanem teljes megújítását. Ennek pedig fontos eleme, hogy ezeket az épületeket - ahogy elképzeltük - modern, a kor és a jövő követelményeihez igazodó módon alakítsuk ki, megfelelő eszközökkel szereljük fel" - mondta el az MTI-nek Lakatos Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főmérnöke csütörtökön.

Beszámolója szerint az építési eszközök, anyagok ára az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett, ezért a korábbi költségvetéssel a projekten belül a Zeneakadémia korszerű, a zenei oktatást, hangversenyezést szolgáló eszközökkel történő felszerelésére már nem maradt volna elegendő pénz. Így akár az is kérdésessé vált volna, hogy a ráfordítás a nagyságának arányában hasznosulhat-e - jegyezte meg.

"A támogatás növelése lehetővé teszi, hogy hangszerfejlesztést valósítsunk meg, a nagy- és a kisterembe a legjobb, nemcsak az oktatás fejlesztését, hanem a kulturális programokat is szolgáló technikai felszerelést, berendezéseket építsük be" - fűzte hozzá a főmérnök.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.